TARNAMENTI HAGYOMÁNYŐRZŐ
ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET




"Ismerni a múltat, megélni a jelent, hinni a jövőben"
MENÜ

Egyesületünk 2012 júniusától IKSZT-t azaz INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TERET működtet.

 

Az IKSZT célja

A vidéki lakosság megtartása érdekében a helyben elérhető alapszolgáltatások körének bővítése, minőségének és hozzáférhetőségének javítása többfunkciós szolgáltató központ létrehozásával, a többnyire kihasználatlan épületek felújítása és műszaki korszerűsítése révén.

Az intézkedés az egyik legösszetettebb, számos ágazati és vidéki szereplőt, közösséget és szolgáltatót érintő vidékfejlesztési program. Az infrastruktúra fejlesztésével a betelepülő szolgáltatások, programok gerincét teremti meg, illetve az első három évben degresszív módon biztosított működési támogatással annak fenntarthatóságát biztosítja.

 

A kötelező és választható szolgáltatások köre

A Címpályázat az IKSZT-ket működtető szervezetek számára kötelező és opcionális feladatokat határozott meg. A kötelezően, azaz minden IKSZT-ben biztosítandó szolgáltatások köre az alábbiak szerint került meghatározásra:

- helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tájékoztatási pont működtetéséhez;
- ifjúsági közösségi programok szervezése, ifjúságfejlesztési folyamatok generálása és a folyamatok nyomon követése, ifjúsági információs pont működtetése, fiatalok közösségi szerveződésének és részvételének támogatása, ifjúsági információs pult működtetése;
- közművelődési programok szervezése;
- a lakosság és a vállalkozások információhoz való hozzájutásának elősegítése;
- a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 65. § (2) pontjában meghatározott nyilvános könyvtár működtetése vagy mozgókönyvtári ellátás biztosítása vagy - kizárólag abban az esetben, ha a településen az IKSZT megvalósulási helyszínétől eltérő helyszínen a nyilvános könyvtári vagy mozgókönyvtári ellátás elérhető - olvasósarok működtetése;
- közösségi internet hozzáférés biztosítása az önállóan, teleházban vagy könyvtárban működő e-Magyarország ponton (közösségi információs hozzáférési pont).

Az IKSZT címpályázat során a pályázó szervezetek az alábbi opcionális szolgáltatások közül választhattak, igazodva a helyi igényeikhez:

- közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése;
- helyszín biztosítása civil szervezetek számára;
- az iskolai felzárkózást segítő, a középiskolai tanulmányokra felkészítő, tanítási időn túli tankör megvalósítása 6-18 éves gyermekek és fiatalok számára;
- a gyermekek (különösen a 0-5 évesek) foglalkoztatását, óvodai felkészítését célzó nappali, délelőtti szabadidős, fejlesztő programok megvalósítása;
- egészségfejlesztési programok megvalósítása;
- Üzlethelyiség (ek) kialakítása a helyi vállalkozók támogatása érdekében;
- postai szolgáltatás nyújtása kizárólag azokon a településeken, ahol a Magyar Posta Zrt. a postai szolgáltatást a Postapartner Program keretében vállalkozásba való kiszervezés útján kívánja működtetni, és a meghirdetett pályázatra jelentkező IKSZT címbirtokos vagy együttműködő partnere a postai szolgáltatás üzemeltetési jogát elnyerte és a Magyar Posta Zrt.-vel szerződést kötött;
- elektronikus közigazgatási végpont szolgáltatások biztosítása (Közháló végpont);
- Állami Foglalkoztatási Szolgáltatások (ÁFSZ) információs pont kialakítása.

Amennyiben az adott szervezet a címpályázata során az opcionális szolgáltatások közül elvállalta az adott szolgáltatás(ok) kialakítását, és az a Címbirtokosi Okiratában rögzítésre került, úgy a működtetésük kötelezővé vált.

Egyesületünk a választható szolgáltatások közül az egészségfejlesztési programok megvalósítását valamint az ÁFSZ információs pont kialakítását választotta.

Forrás: www.ikszt.hu

2014 I. FÉLÉV PROGRAMTERVEI

 

Asztali nézet